Röviden és tömören a Fiat Grande Punto alufelniről

Manapság már nem olyan drágák az alumínium felnik, mint 20 éve, ezért szinte mindenki gondolkodás nélkül megvehet egy olyan szettet, amelyik jól passzol a kocsihoz, illetve sok egyéb téren is előnyösnek bizonyul. A Renault Clio felni felszerelését követően pedig, a tulaj szinte egy új verdát tudhat a magáénak, ugyanis annyira megváltozik a járgány külseje.
Senki sem vitatja, hogy az alufelnik roppant látványos és mutatós eszközök. A nagyon profi darabok pedig még az autó úttartását is javítják, hála a kisebb rugózatlan tömegnek. Ez a kettő pedig sokakat arra sarkall, hogy nemet mondjanak a régi acél keréktárcsának, és megvegyék a Renault Clio felni szettet.
Mielőtt azonban valaki a vásárlás mellett dönt és eddig csak olyan járgányt vezetett, amelyiken acélfelnik voltak, fel kell készüljön pár változásra, ami az elején furcsa lehet. A Renault Clio felni felszerelését követően arra vigyázni kell, hogy a tárcsák sokkal sérülékenyebbek, mint a lemezfelnik. Az alufelnik pereme sokkal gyengébb, mint a lemezfelniké.
Ez pedig egy parkolásnál, tolatásnál bizony sok kellemetlenséget okozhat, főleg akkor, ha nem figyel a sofőr vagy épp kezdő. A Renault Clio felni pereme az, ami a leggyakrabban megsérül. Természetesen más brand autóinál is ez a helyzet. Például a Fiat Grande Punto alufelni is meglehetősen rosszul viseli a kátyúkat, kisebb és nagyobb gödröket.
Ezért is kell olyan helyeken, ahol nem valami jó az út, lassabban menni, óvatosabban vezetni. Sajnos egyesek megjárták már, hogy a szélsőséges viszonyok miatt egy nagyobb gödörbe hajtottak és az ütközés miatt eltört a felni. A téli időszakban szokásos sózás pedig esztétikailag károsítja a Fiat Grande Punto alufelnit. Szerencsére gond esetén öröm az ürömben, hogy a keréktárcsák javítása ma már megoldható egy erre szakosodott műhelyben.
A kisebb karcokat, felmaródásokat polírozással orvosolják a szakemberek. Ha pedig deformálódott a Fiat Grande Punto alufelni, akkor csakis az a bizonyos görgőzéses megoldás jöhet szóba. Akkor is van kiút a problémából, ha a sérülés olyan nagy mértékű, hogy a felniből kitörött egy darab. A szerviznél ekkor pótlással, hegesztéssel oldják meg a bajt a szerelők.