Mennyi ideig tart a szemhéjplasztika műtét utáni gyógyulás?

Erre kell figyelni szemhéjplasztika után
Erre kell figyelni szemhéjplasztika után

A szépségért meg kell küzdeni, mint ahogyan nagyon sok mindenért ebben az életben. Annak érdekében, hogy az évek által hagyott nyomokat eltüntessék az arcukról az emberek, gyakran olyan megoldásokhoz nyúlnak, mint a plasztikai műtétek közé sorolható szemhéjplasztika. Szemhéjplasztika után mindenképp kell egy 2-3 olyan nap, amikor egyáltalán nem terheli meg a szemét. Mit is jelent ez?

Tulajdonképpen semmi olyan tevékenységet nem szabad folytatni a műtét után, ami megterhelő lenne a szemnek, vagyis emelésről, fizikai munkáról egyáltalán nem lehet szó. Még az olyan egyszerűnek és egyébként pihenés közben végzett tevékenységekről is ajánlott lemondani, mint a tévézés vagy az olvasás, ugyanis ezek igencsak megdolgoztatják a szemet. Ezek helyett, inkább ajánlott a zene vagy valamilyen hangos könyv hallgatása, ami már egyáltalán nem terheli meg a szemet. Ugyanakkor fokozottan vigyázni kell arra, hogy amíg a műtét helye nem gyógyult be, addig ne érje víz a sebeket. Ilyenkor az orvosok azt javasolják, hogy a páciensek otthon ágyban fekve, lehetőleg több párnával a fejük alatt töltsék el a gyógyulás pár napját. Ez azt jelenti, hogy a munkahelyre sem szabad bemenni, vagyis előtte ezt egyeztetni kell a munkaadóval, ugyanis megtörténhet, hogy a beavatkozást követően csak 1-2 héttel térhet majd vissza. Nyilván ez munkahelytől és foglalkozástól függően változhat. Az olyan foglalkozásokat, amelyek megkövetelik a hajlást vagy vérbőséget okoznak a fejben, esetleg vérnyomást idéznek elő, több hétig is kerülni kell, különben komplikációk jelentkezhetnek.

Legalább 1 hétig nem szabad autót vezetni és a sportolást is mellőzni kell minimum 1 hónap erejéig. Sminket sem ajánlott legalább 2 hétig használni. Ráadásul fokozottan kell vigyázni, hogy 6 hónapig ne érje UV sugárzás az érintett felületet. Tehát látható, hogy igencsak sok lemondással jár egy ilyen beavatkozás, hiszen fel kell adnia egy időre a kedvenc foglalkozásait és a napi rutinját. Azonban utána kétségtelenül magabiztosabban tér vissza a megszokott életéhez, hiszen visszakapta fiatalos szépségét.